(Cseh Tamás - Bereményi Géza)
Mert robog a HÉV
Pomázról Pestre,
robog a HÉV
és hozza Beát.
Bizony a Bea,
a Bea bejáró,
Pomáz-Pest között
ingázik tehát.
Homlokát rányomja sokat
az ablak üvegére Bea,
bá-bá-bámul,
hogy fut a táj.
A dal negyedéhez elért,
megismertük Beát,
ismerjük a HÉV-et és Pomázt,
hát ismertessük, mi bántja Beát,
mi a baja.
Beának baja,
hogy Pomáztól Pestig,
Pest és Pomáz
között csak úgy,
egymaga mindig,
sejtelme sincsen,
hogy létezem,
plusz én se Beát,
a bejáró Beát
még véletlenül
sem ismerem.
Robog a HÉV.
Felénél vagyunk a dalnak,
tudjuk, hogy Bea nélkülem él,
tudjuk, hogy ezért nem boldog,
tehát e dal
látszólag még
egyszerü dal.
De menjünk csak tovább,
s nézzük meg Beát,
mint cseppben
a tengernyi tragédiát.
Ugyanis Bea
nemcsak engem nem ismer,
hanem még számos személyt
és számos egyéb,
és számos egyéb,
nagy horderejü
sok eseményt.
Bajban van Bea,
tájékozatlan,
s viszi a HÉV,
ott ül egymaga.
Vége hát úgy van a dalnak,
hogy Bea alulinformált marad,
ingázik ide és oda,
és alulinformált marad.
Formált marad.
Bizony Bea,
a Bea bejáró,
bá-bá-bámul,
hogy fut a táj.
S így vagyok én is,
be-be-bejáró,
ki bá-bá-bámul,
hogy fut a táj.
És így van mindenki,
be-be-bejáró,
bá-bá-bámulunk,
miért fut a táj.
Transcribed by IITI
