Koldul a hajnal,
és fáznak a fák,
kifosztva a csönd,
némaság vesz mindent körül.
Nézem az utcát,
ahol fáradt szél siet,
kedve elsuhan
álmosan a háztetők felett.
Ha bal lábbal ébred
megint egy új napom:
kerüli a fény arcomat,
mint egy szökött remény.
Bekerít minden,
és kisemmizve én,
keresem a szót,
semmi jót
nem küld most felém.
Refrén:
Kifutok a világból, lefutok a Földről,
engem semmi nem érdekel!
