Nekem úgy tűnik, egyszer a szél megkavart mindent,
Ezért létezünk, és olyan rendezetlenül.
Egyszer belöktek minket egy ajtón, s majd kilöknek,
S közben mi tűrünk mindent olyan rendületlenül.
És csak egy pár kíváncsi lépett néha félre,
Amilyen te voltál, s amilyen egyszer voltam én,
De azt is úgy tettük, hogy senki nem vett észre,
Ezért még ma is oly messze vagy tőlem, a szeretet ünnepén…
Maradtak hétköznappá szűkült színes álmok,
maradtunk valósággá törpült óriások.
Állnak körben a gyermekek, kiáltanunk ezért nem lehet.
Miért zavarnánk pont mi meg ezt a legszentebb ünnepet?
Legyen ünnep az égben és ünnep a Földön,
bár engem rég nem érdekel, pedig égnek a gyertyák,
s a könnyem kicsordul: Miért? Mért nem lehetsz most közel?
A dolgok úgy szakadnak félbe, mint az élet.
Lehetett nagyszerű, de még sincs ráadás.
Már azt is eltűröm, hogy csak a lelkem lásson Téged;
nem szabad együtt lennünk, mert azt el nem tűrné más.
Én is beálltam és beállsz Te is a sorba,
hogy ki melletted áll, annak fogd kezét.
S ha a kép előtted lassan összefolyna, nem kell felelned senkinek a véletlen könnyekért…
Hiszen erre vártunk, s ma újra összegyűltünk,
hogy egy évben egyszer boldogok legyünk.
Állnak körben a gyermekek, kiáltanunk ezért nem lehet.
Miért zavarnánk pont mi meg ezt a legszentebb ünnepet?
Legyen ünnep az égben és ünnep a Földön,
bár engem rég nem érdekel, pedig égnek a gyertyák,
s a könnyem kicsordul: Miért? Mért nem lehetsz itt közel?
Lehet ünnep az égben és ünnep a Földön,
de Te messze vagy, nem érlek el;
ahogy égnek a fények, én is elégek, ha nem lehetsz…
Miért nem lehetsz most közel?
