Én már annyi mérget nyeltem, aztán mégis itt vagyok,
túl a gyógyszereken s ellenszereken,
és ha kínálgatnak egyre többször hátat fordítok,
olyan édes vagy nekem.
És ha éretlen gyümölcsből óh, már kaptam jó sokat,
ha savanyúan érkezem,
s végre kéne már az életből egy másik változat,
olyan édes vagy nekem.
A túlvilág majd összeadja minden bűnömet,
s az ördög a vállamon bőg,
ő tudja, hogy csak rám emelted macskazöld szemed,
s minden eldőlt.
Néha hízelegve lépre csalnak cukros nénikék,
és én nagy kanállal megveszem,
az csak arra jó, hogy megmutassa, mennyit vesztenék,
olyan édes vagy nekem.
S a papírtrombiták, a harsogó világ,
engem nem érdekel,
egy sóhaj többet ér, s szívemig beér
s nekem végem!
Senki sem érti, mindenki nézi,
mindenki nézi,
mi van velem?
Olyan édes vagy nekem.
Ha elment, aki okos
és megcsalt, aki szép
s csak én vagyok ellenem,
kis mentőcsónak győzi le a
bánat tengerét:
Olyan édes vagy nekem.
Ha ábrándosan nézel, mint a némafilmeken,
ha elpirulsz, vagy nem,
könnyű kókusz illat libben át a durva életen:
Olyan édes vagy nekem.
És égek majd a tűzben, s a szívem lángra kap,
s egy percig még emlékezem,
és elém gömbölyödöl, mint a habverőn a hab,
s jó, hogy éltem.
Senki sem érti, mindenki nézi,
mi van velem?
Olyan édes vagy nekem!
