Planéta pulzál, csendmalom őröl
benne, világít kéken a hold.
Planéta pulzál, csendmalom morzsol,
benne morajjá mélyül a holt
űr hideg dallama, énekelj, Holdanya,
csillagzat, kométa, éjbevesző.
Énekelj, Holdanya, lüktet a planéta,
égi test, gázlabda, fekete mező.
Ó, örvény, éjszaka-massza, nehezül a mélység.
Lassan hajtja ugyanaz az álom minden részét
körbe-körbe, örök körökbe, anyag az anyagban,
planéta munkál minden magban, szakadatlan.
Ó, örvény, éjszaka-massza, nehezül a mélység.
Lassan hajtja ugyanaz az álom minden részét
körbe-körbe, örök körökbe, anyag az anyagban,
planéta munkál milliárd magban, eleven katlan mind.
Magma!
A kemence melegedne,
olvad, egyre izzik a szíve.
Ki a mélyből, a sötétből,
vörösen tör fel, fel az égre.
Ez a kamra hamut őröl,
anyagot gyárt, gyúr üres űrből.
Ásvány ásít fel a mélyből,
le a kék hold hűlt üvegéről.
Épül, alakul,
magból magasul!
Vashegyek! Rengeteg mélyetek mormol!
Kőhegyek zengenek, zúgnak a porból!
Vashegyek! Rengeteg mélyetek mormol!
Kőhegyek zengenek, zúgnak a porból!
Ez a rend idebenn.
Konok, szigorú.
Csilló titkok metszik a formát,
hidegen ragyog a hatalmas éj.
Érchegy csillog fehéren,
szikrát szór az éjben,
termeiben ütem zeng,
folyosóin ütem zeng.
Merev vonalat kalapál itt
minden testnek az erő,
csarnokokban ütem zeng,
járatokban ütem zeng,
Vashegy, énekelj!
Vashegy, énekelj!
